Figyelem! A beiratkozási időszak a 2014/2015 tanévre vonatkozólag lezárult, további jelentkezéseket nem áll módunkban fogadni. A logisztikai ügyintéző képzés legközelebbi indulási időpontja: 2015 szeptember

Tudod-e, hogy mindenki szerezhet egy szakmát állami támogatással? Vagyis, ha még nincs állami finanszírozással szerzett szakképesítésed, akkor Te is jogosult vagy erre!

Azt szinte senki sem tudja, hogy az államilag támogatott iskolarendszerű képzéseknél nincs felső életkorhatár. A kikötés csupán annyi, hogy nappali tagozatra 21 éves korig iratkozhatsz be, míg, ha ennél idősebb vagy, akkor esti/levelező tagozaton tanulhatsz.

Ha még nincs államilag finanszírozott szakképesítésed, akkor mindenképpen az iskolarendszerű képzést (alább a II. táblázat) ajánljuk, mert az önköltséges felnőttképzéshez (alább az I. táblázat) képest csak töredék összeget kell fizetned. Ráadásul a diákigazolvány, és az egyéb igénybe vehető kedvezmények ezt bőven fedezik.

Mit csinál a logisztikai ügyintéző?

A logisztikai ügyintéző közreműködik a tevékenységhez/termeléshez szükséges beszerzési, raktározási, ki- és beszállítási feladatok megtervezésében, megszervezésében, lebonyolítja és ellenőrzi a teljes körű rendszerszemlélet figyelembevételével a logisztikai feladatokat, valamint ellenőrzi a rendszer hatékonyságát.

A logisztikai képzésen elsajátított kompetenciák birtokában gondoskodik a gazdasági egység tevékenységéhez szükséges anyagok beszerzéséről és a készletezéssel kapcsolatos feladatok megoldásáról.

A logisztikus közreműködik az anyagok szakszerű tárolásának megszervezésében, a raktározási és az anyag- és áruszállítási feladatok megoldásában, a szükségletszámítási, termelésütemezési feladatok elvégzésében.

Az üzleti tervnek és marketingtervnek megfelelően részt vesz a termékek értékesítési folyamatában, az értékesítés technikai lebonyolításában.

A logisztikai ügyintéző elvégzi az anyagi folyamatokkal összefüggő adminisztrációs rendszerrel kapcsolatos feladatokat.

Segíti a logisztikai vezető munkáját: döntés-előkészítő jelentéseket ad, tájékoztat az aktuális logisztikai feladatokról.

A logisztikai ügyintéző képzés OKJ szerinti megnevezése és OKJ azonosítója: 

54 345 01 - Logisztikai ügyintéző

Milyen végzettséggel iratkozhatsz be a tanfolyamra? 

Érettségi vizsgával

Milyen végzettséget kapsz, a gyógypedagógiai segítő munkatárs képzés elvégzését követően? 

Emeltszintű szakképesítést szerzel 

   A LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ KÉPZÉS ADATAI ISKOLARENDSZERBEN

KÉPZÉS
NAPPALI TAGOZAT ESTI TAGOZAT
IDŐTARTAMA 2 tanév 2 tanév
AZ OKTATÁS HELYSZÍNE Budapest: XI. Mérnök u.39 vagy VII. Szövetség u 37.
A LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ KÉPZÉS ÜTEMEZÉSE Minden nap 08.00 és 16.00 között

hétfő, szerda 17.00-21.00 + alkalmanként péntek 17.00-21.00

   A KÉPZÉS BUDAPESTI DÍJAI ISKOLARENDSZERBEN

REGISZTRÁCIÓS DÍJ 10 000 Ft / tanév 10 000 Ft / tanév
SZOLGÁLTATÁSI DÍJ 10 000 Ft / félév 10 000 Ft / félév
VIZSGADÍJ ÖSSZESEN - 30 000 Ft
EGYÉB Diákigazolvány
Családi pótlék
Árvasági segély
Egészségbiztosítás
Diákigazolvány
KEDVEZMÉNYEK 10% engedmény a kapnak a tandíjból önköltséges képzésnél:
nagycsaládos, Gyes, Gyed, munkanélküli, korábbi hallgatónk!   
Nappali tagozatra jelentkező diákok számára a befizetendő szolgáltatási díjból szociális rászorultsági alapon (egyéni elbírás szerint) kedvezmény adható, továbbá tankönyv- és étkezési támogatásra is van lehetőség.

Online jelentkezéshez ide kattints!
Vagy keress bennünket telefonon:
 (06)-30-269-1080

 (06)-30-269-2040
(06)-1-883-3652
meta@szamalk.hu

A logisztikai ügyintéző képzés szakmai követelménymoduljai:

11507-12 – Az áruforgalom lebonyolítása
11508-12 – Az áruforgalom tervezése, irányítása, elemzése
10032-12 – Marketing
10034-12 – A logisztikai ügyintéző feladatai
10035-12 – Szállítás, fuvarozás, szállítmányozás
10036-12 – Termelési és nagykereskedelmi raktározás
11498-12 – Foglalkoztatás I (érettségire épülő képzések esetén)
11499-12 – Foglalkoztatás II
11500-12 – Munkahelyi egészség és biztonság

Mi a feltétele a logisztikai ügyintéző OKJ-s záróvizsgák megkezdésének?

Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése

Mit csinál a logisztikai ügyintéző?

  • A logisztikai ügyintéző közreműködik a tevékenységhez/termeléshez szükséges beszerzési, raktározási, ki- és beszállítási feladatok megtervezésében, megszervezésében, lebonyolítja és ellenőrzi a teljes körű rendszerszemlélet figyelembevételével a logisztikai feladatokat, valamint ellenőrzi a rendszer hatékonyságát.
  • A logisztikai képzésen elsajátított kompetenciák birtokában gondoskodik a gazdasági egység tevékenységéhez szükséges anyagok beszerzéséről és a készletezéssel kapcsolatos feladatok megoldásáról.
  • A logisztikus közreműködik az anyagok szakszerű tárolásának megszervezésében, a raktározási és az anyag- és áruszállítási feladatok megoldásában, a szükségletszámítási, termelésütemezési feladatok elvégzésében.
  • Az üzleti tervnek és marketingtervnek megfelelően részt vesz a termékek értékesítési folyamatában, az értékesítés technikai lebonyolításában.
  • A logisztikai ügyintéző elvégzi az anyagi folyamatokkal összefüggő adminisztrációs rendszerrel kapcsolatos feladatokat.
  • Segíti a logisztikai vezető munkáját: döntés-előkészítő jelentéseket ad, tájékoztat az aktuális logisztikai feladatokról.

Milyen munkakört tölthetsz be, ha elvégezted a logisztikai ügyintéző tanfolyamot?

FEOR 3623 - Anyaggazdálkodó, felvásárló (logisztikai ügyintéző, anyag logisztikus)

Online jelentkezéshez ide kattints!

* * *

A logisztikai ügyintéző képzéssel kapcsolatos cikkek

 

OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyam

Kevesen tudják, hogy a logisztikai ügyintéző tanfolyamban szereplő ’logisztika’ szó maga az ógörög nyelvből ered. A ’logosz’ eredetileg annyit jelent: értelem, illetve értelmes, racionális tervezés, azaz valaminek a megtervezése. Ha jobban belegondolunk, rögtön megláthatjuk mi is, hogy ez az ógörög szó mennyire páratlan pontossággal képes kifejezni annak lényegét, miről is szól a logisztika tulajdonképpen. A mai modern korban, amikor is a logisztika összetettségéből kifolyólag már önálló szaktudományt képez, gyakran jellemzik „a kilenc I” elvével.

A logisztikai ügyintéző tanfolyam tudásanyaga és „a kilenc I” elve.

A szakemberek szerint a logisztikai ügyintéző tanfolyamon tanultakat, vagyis azt, hogy egy logisztikai ellátási processzust hogyan kell helyesen levezényelni, az úgynevezett „kilenc I” elvével lehet összefoglalni.

Tehát a logisztikai folyamatokat:
  • az ideális anyagokkal
  • az ideális az ideális információk birtokában
  • az ideális energiaforrások felhasználása mellett
  • az ideális minőségben
  • az ideális mennyiségben
  • az ideális humán erőforrások alkalmazásával
  • az ideális költségben
  • az ideális helyen
  • és az ideális időintervallumban kell végrehajtani.
E jócskán leegyszerűsített felsorolás alapján már nagyjából elképzelhető lehet az is, nagy vonalakban milyen feladatai vannak az OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett munkaerőnek.

A logisztikai ügyintéző tanfolyam tudásanyagát részben már az ősidőkben is használták

Egy olyan világban éljük napjainkat, amelyben évről-évre, hónapról-hónapra, de már hétről-hétre, és nem ritkán napról-napra egyre több újdonság jelenik meg. A jelenkorban már a világ különböző részei több szinten is összeköttetésben állnak egymással, így minden akadály elhárul a szabad információáramlás, az árucsere, mindenféle szolgáltatás és a különböző humán erőforrás munkaerők oda-, vissza- és körbeáramlása elöl. Ez a helyzet nem csak egy adott ország településeire, különböző régióira nézve igaz, hanem magukra a különböző országokra, sőt, a világ kontinenseire is. Mint már az emberi civilizáció pirkadatakor, az embereknek ma is van egy határozott igényük arra, hogy a köztük lévő távolságokat áthidalni igyekezzenek, illetve keressék a leghatékonyabb módját ennek az áthidalásnak. Ezzel a törekvéssel rendkívül szoros kapcsolatban áll az a tendencia is, hogy az emberek szüntelenül nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a szállítórendszereik gyakorlati működését leegyszerűsítsék, illetve a szállítás hatékonyságát optimalizálják.

Online jelentkezéshez ide kattints!

A logisztikai ügyintézőnek már az antik korban is jelentős szerepe volt – de vajon hogyan válhatott valaki azzá, ha ekkoriban még nem volt logisztikai ügyintéző tanfolyam

Bár akkor természetesen még nem létezett OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyam, viszont már az ókorban sem volt ismeretlen az expressz küldemény, illetve az elsőbbségi áruszállítás fogalma, ami nem csupán az elküldeni kívánt csomagokat, hanem a bizonyos népek, családok vagy személyek számára létszükségletű információkat is a megszokottnál jóval nagyobb sebességgel jutatta el. Az ókori római birodalom történelméhez kapcsolódó ismereteinkből világosan tudjuk, hogy már akkor is voltak olyan logisztikai módszerek, amelyek e nagy birodalom egyik végéből a másik végébe elképesztően nagy hatásfokkal és rendkívüli sebességgel voltak képesek továbbítani az eljuttatni kívánt rakományt, illetve a fontos híreket. Érdekesség gyanánt megemlítendő postaszolgálatuk is, – amely amúgy eredetét tekintve Rómából származik, ott találták fel először, – amely egy nap, azaz 24 óra leforgása alatt több száz, nem ritkán 300 kilométer távolságra lévő célhoz is el tudta juttatni a feladott küldeményt.
Ám magának a korabeli logisztikai ügyintézőnek a munkája, azaz maga a logisztika távolról sem merült ki a római polgárok céljainak szolgálatában. Nem meglepő, hogy a hadügy már évezredek óta tudatosan használja a különböző logisztikai technikákat, mivel egy hadsereg számára életbevágóan fontos az, hogy az ellátmány biztonságban, sikeresen célba érjen. De nem csak a hadi ellátmány kapcsán, hanem mint említettük a létfontosságú információk terén is hasonló a helyzet, hiszen mint a történelemkönyvekből mind megtanulhattuk, bizonyos eseményekre vonatkozó hírek időben való célba érésén nemcsak egyes települések és városok, hanem országok, néha egész birodalmak jövője múlt. Mindezeket figyelembe véve semmi csodálkozni való nincs azon, hogy kezdetben a logisztikai szakma gyakorlói, vagyis a korabeli logisztikai ügyintézők első sorban a katonák soraiból emelkedtek ki – tapasztaltabb veteránoktól illetve a gyakorlatból tanultak, mivel logisztikai ügyintéző tanfolyam elvégzésére ebben az időben nyilvánvalóan nem volt lehetőség.

A logisztika, és a korabeli logisztikai ügyintézők aranykora

A logisztikai szakma fejlődése akkor indult be igazán, mikor a 18. században kezdetét vette a nagy ipari forradalom. Ekkoriban gombamód szaporodva jöttek létre a különböző volumenű logisztikai üzemek, nagyon messzi, a köznép számára ismeretlen területekről szállítottak olyan nyersanyagokat, amelyek – lévén újdonságnak számítottak – meglehetősen értékesek voltak. Gyakran magukat az e nyersanyagokból készült árucikkeket is elszállították, és gyártásuk helyszínétől messze dobták piacra, hogyha éppen ebben láttak nagy profitot a kereskedők. Ahhoz viszont, hogy mindezt sikeresen véghezvigyék, már komoly logisztikai képességek szükségeltettek, melyekkel csak a korabeli logisztikai ügyintézők rendelkeztek; a termelés menetére vonatkozó stratégiákat pedig a korabeli közgazdászok dolgozták ki, vagyis azok az emberek, akik a legtájékozottabbak voltak az akkori közgazdasági helyzet ügyében.

Online jelentkezéshez ide kattints!

Modern kori világunkra játékból tekinthetünk úgy is, mint egy óriási csatatérre, ahol nem két sereg áll egymással szemben, hanem megszámlálhatatlanul sok vállalat és jogi személy – harcukat pedig túlnyomórészt a (világ)gazdaság arénájában vívják meg. Az tud győztessé válni, aki a vetélytársainál jobb minőségű és koncepciójú árucikkeket vet be a harcban, az összes konkurens cégnél működőképesebb üzemszervezésre képes, fejlettebb, hatékonyabb technológiával rendelkezik, és persze válogatott katonákból áll a hadserege, azaz talpraesett, szakterületükhöz kimagaslóan jól értő szakembereket alkalmaz – vagyis többek között párját ritkító logisztikai ügyintézőt foglalkoztat. Természetesen mindezeknek a kívánalmaknak együttvéve egyedül a legmagasabb fejlettségi szinttel és legtöbb pénzügyi erőforrással rendelkező országok illetve cégek képesek megfelelni – a többiek, hogyha szeretnének feljebb kapaszkodni, a legtöbbet az alkalmazott humán munkaerő körültekintő kiválasztásával tudnak tenni, hogyha olyan kollégákra tesznek szert, akik a szakmájukat kifogástalan szakértelemmel és egyedülálló eredményekkel képesek végezni. Hazánkban sem áll másként a helyzet: éppen azért a minden olyan vállalat, amely sikeresen üzleti tevékenységhez logisztikai szakértelem is szükségeltetik, kivételes becsben tartja a szakmájához értő, munkavégzésében elhivatott logisztikai ügyintézőt. Igaz, hogy a munkához való elhivatottságot nem lehet pusztán megtanítani, ami viszont a szakértelmet illeti, az OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyam rengeteg releváns, az üzleti gyakorlatban is maradéktalanul hasznosítható tudással várja az érdeklődőket.

Az OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyam tudásanyagának hasznosíthatósága az üzleti világban

Jelenkorunk egyik fő jellemzője, hogy a világban szinte minden (olykor könyörtelennek látszó) folyamatos mozgásban van – itt már nincs megállás. Bizonyos aspektusát tekintve a Föld nem más, mint egy olyan gigantikus méretű elektronikus piactér, amely másodpercről-másodpercre több milliárd árucikk és információ áramlásának ad teret, a tulajdonlott tételek van, hogy akár percenként is gazdát cserélnek. Hogy ez a rendkívüli összetettségű, komplikáltságából fakadóan az egyszerre teljes egészében való felfogásához bármely emberi elme számára megragadhatatlan folyamat megfelelően működjön, számos olyan matematikai algoritmus, speciálisan e célból létrehozott mátrixok vezérlik minden pillanatban – a közgazdászok pedig azon vannak, hogy különböző modelleket alkotva lefordítsák ezeket egy olyan nyelvezetre, amelyet az emberi agy is képes megérteni.
Mindeközben a logisztikai ügyintéző az áruházak polcainak és raktárainak helyzetét igyekeznek a kívánt szinten tartani, nehogy valahonnan idő előtt kifogyjon az áru, illetve ügyel az egyes gépsorok működésének hatékonyan tartására – minderre részletes kidolgozottságú stratégiai terveket készít és visz véghez. Az OKJ-s ogisztikai ügyintéző tanfolyamon már az első órák alkalmával is többször elhangzik: a cél az, hogy kielégítsük a modern ember, a mai fogyasztói társadalom igényeit és követeléseit, nevezetesen az emberek számára mindent szüntelenül hozzáférhetővé tegyünk. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy korántsem csak árucikkekről van itt szó, hanem információkról, adott esetben nélkülözhetetlen ismeretekről, postán feladott küldeményekről, de bizony még humán munkaerőről is – gondoljunk csak a hazánkban is széleskörűen kedvelt munkaerő-kölcsönzési lehetőségekre! Az OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyam arra hivatott kiképezni a tanulókat, hogy mindezekkel a logisztikai aspektusokkal tisztában legyenek, megállják helyüket a velük folytatott munka kapcsán, sőt, minél kiválóbb logisztikai ügyintézőkké váljanak.

Online jelentkezéshez ide kattints!

Perspektívák a logisztikai ügyintéző tanfolyam elvégzése után – a logisztikai szakma csúcsai

Manapság a logisztikai szakma legmagasabb csúcsain a sokak által minden bizonnyal legalább névről ismert gyorspostai vállalatok vannak, mint például a UPS, a DHL, a GLS, a Geodis, stb. (– azért mint látni fogjuk, nem egyedüli csúcson-lévők ők.) Ezek a rendkívüli magas hatásfokkal dolgozó cégek szinte sosem hibáznak, az ilyen „balesetek” száma náluk minimális: ez azért is van így, mert rengeteg első osztályú munkaeszközzel rendelkeznek, (jobbára legújabb, vagy annál eggyel régibb fejlesztésű gépeik kiválóan funkcionálnak,) és elképesztően pontosan képesek megszervezni a munka menetét; de a vállalat alkalmazottainak szaktudása is egy nagyon lényeges mozzanata sikerüknek. Többek között olyan kollégákat foglalkoztatnak, akik nemcsak sikeresen elvégezték a logisztikai ügyintéző tanfolyamot, hanem a gyakorlati logisztika területén is bizonyították kivételes rátermettségüket.
Az átlagember számára szintén csúcslogisztikai szakértelemnek számítanak az úgynevezett elektronikus áruházak, melyek virtuális polcain ténylegesen (szinte) az összes kereskedelmi termék fellelhető, legyen szó egy könyvről, ruházati cikkekről, élelmiszerről, személyautóról, vagy akár elektronikai készülékekről. Ezekből az elektronikus áruházakból azért egyre több van, mivel hozzáértő kezekben rendkívül költséghatékonyak tudnak lenni – nem is csoda, hogy gombamód szaporodnak. A webes áruházakból a kiszemelt és megvásárolt árucikkek esetenként már pár óra leforgása alatt tényleges a vásárló ajtaja elé kerülnek, de akkor sem tart tovább a várakozás pár napnál, hogyha külföldről, netán egyenesen egy másik kontinensről rendeljük meg az árut. Rendkívül elképesztő az is, hogy manapság már egyre több virtuális boltban arra is lehetőség nyílik, hogy a vásárló a vételezett árucikk útját percről-percre figyelemmel tartsa, kezdve a messzi országban lévő raktártól egészen addig, amíg meg nem érkezik a megrendelő házához. Mindazonáltal persze a termék nem teszi meg az utat „magától” – biztosan sejti a kedves olvasó, hogy itt kerül képbe a logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett munkaerő tevékenysége.
A mai modern ipari működés egésze számára is nélkülözhetetlenek az egyes logisztikai technikák, határozott igénye van a már rendkívül fejlett logisztikai szakma támogatására. Manapság a termékek gyártói nem szoktak felhalmozni (a biztonság kedvéért) saját nyersanyagkészletet, illetve az elkészült, legyártott termékekből sem őriznek maguknál sokat, mivel mindezek tárolása túl sok pénzüket emésztené fel. Inkább a „mindent a legmegfelelőbb időben” elvet, angolul a „just-in-time” módszerét használják, és csak az éppen most, illetve a nagyon közeli jövőben szükséges termékeket és nyersanyagokat tárolják. Lehet, hogy pusztán elolvasva mindez könnyen megvalósíthatónak tűnik – a valóságban viszont rengeteg individuális dolgozó, és majdhogynem megszámlálhatatlan munkagép illetve műszaki funkció elképesztő mértékben összehangolt működése szükséges ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen menjen – bőven van tehát igény a logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett, minőségi munkaerőre. Hazánkban is számos olyan logisztikai vállalat működik (vannak köztük kisebbek és nagyobbak, magyarországi és külföldi tulajdonban lévők is), amelyek híján bizonyos, hogy teljes káosz lenne úrrá a gazdaság területén– minden ilyen logisztikai cég számára nélkülözhetetlen a logisztikai ügyintéző tanfolyam tudásanyagát sikeresen magáévá tett, azt a gyakorlatban is alkalmazni képes szakember.

Online jelentkezéshez ide kattints!

Bár a modern logisztikai technológia rendkívül fejlett, a logisztikai ügyintéző tanfolyamon kiképzett szakember melléjük nélkülözhetetlen

A fizikai munkavégzést legközvetlenebb szintjén tekintve azt látjuk, hogy fejlett technológiával elkészített szállítóeszközök, igazán kifinomult, kivételes összetettségű informatikai eszközök (például szerverparkok, műholdas helymeghatározást végző készülékek, szuperszámítógépek, stb.) végzik a munkát. Rendszerint az egyes raktárok is gépesítettek. Ám ne gondoljuk azt, hogy ezek a gépek képesek magukban is végezni a munkát, legyünk tisztában a látszat mögött megbúvó valósággal! A logisztikai gépeket kivétel nélkül hús-vér emberi személyek üzemeltetik, – többek között a logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett szakemberek, – akikre mindig szükség volt (már az első logisztikai gépek feltalálásakor), és minden bizonnyal mindig is szükség lesz! (Természetesen nem zárható ki, hogy egyszer eljön majd az idő, amikor magukban pusztán a gépek is képesek lesznek arra, hogy elvégezzék a munkát a munkafolyamat elejétől a munkafolyamat végéig, és mindezt bármi nemű emberi közbeavatkozás nélkül – az viszont biztos, hogy logisztika területén is észlelhető gyorsuló ütemben fejlődő technikai megoldásuk még a közelében sem jár ennek, sok évtizedre, ha nem évszázadra volna még ehhez szükség.) Hiába nagyon fejlett a műszaki és informatikai technológia a logisztika területén is, ezek nem képesek kiváltani egy hozzáértő, kreatív intellektussal bíró szakembert, aki a logisztikai ügyintéző tanfolyam tudásanyagát maradéktalanul magáévá tette.

A logisztikai ügyintéző tanfolyamon elsajátítandó első szabály: ne legyenek felesleges kitérők!

A logisztikai ügyintéző tanfolyamon mindenki megtanulja, hogy az egész logisztikai folyamat minden egyes elemének résmentesen illeszkednie kell a többihez, vagyis minden egyes logisztikai munkafolyamatnak – akár a szétosztás műveletéről beszélünk, akár az ellátási láncról van szó. Bármilyen jobb logisztikai szervezéssel kiküszöbölhető kitérő, órákig, vagy akár csak percegik tartó üresjáratok a folyamat működésében, félrekalkulált stratégiai rendelkezések vagy bármilyen irracionális momentuma a logisztikai műveleteknek – minden logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett személy tudja, hogy ezek mindnyájan az eliminálandó tényezők közé tartoznak, hiszen ellentétesek a logisztika lényegével.

Kicsoda is az OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyamot sikeresen elvégzett személy?

Rengeteg ember még manapság is úgy véli, a logisztika tudománya lényegében nem szól másról, mint anyagmozgatásról, az OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyam sikerese elvégzésével pedig az ember pedig pusztán egy szimpla adminisztrátorrá válhat. Pontosabban egy szimpla logisztikai adminisztrátorrá, akinek az a feladata, hogy a logisztikai tevékenységekkel kapcsolatos elmondhatatlanul unalmas adminisztrációt végezze el, amit mellesleg lényegében bármelyik épelméjű felnőtt ember gond nélkül meg tudna csinálni flancos logisztikai ügyintéző tanfolyam elvégzése nélkül is, feltéve, hogy előtte nagy vonalakban röviden elmagyarázták neki egykét óra alatt a feladatot. Talán mondanunk sem kell, hogy ez a vélekedés köszönőviszonyban sincs a realitással, sőt, a valóság majdhogynem homlokegyenest az ellenkezője az előbb vázolt tudatlan vélekedésnek.

Online jelentkezéshez ide kattints!

Nem viccből kell elvégezni az OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyamot: Mivel rengeteg, a munkafolyamathoz kapcsolódó szál fut össze a logisztikai ügyintéző munkatárs kezében, fontos az, hogy kellő mértékű szakmai tudással rendelkezzen minden logisztikailag releváns dologról – ezen ismeretek megszerzése érdekében szükséges elvégezni az OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyamot. Akit valóban érdekel ez a karrierlehetőség, és ezt szeretné dolgozni, a logisztikai ügyintéző tanfolyamon meg kell tanulnia azt, hogy hogyan közvetítsen majd adott vállalat különböző részlegei, e vállalat számos, más-más szakterülettel rendelkező munkatársa, sőt, olykor e vállalat és egy másik vállalat között. A logisztikai ügyintéző tanfolyam rengeteget segít abban, hogy a jelentkező elsajátítsa és átlagon felülivé fejlessze azt a fajta szervezőképességet, amit ez a poszt megkövetel. Feltétezhetően minden olyan olvasónk, aki eljutott ez idáig jutott e szöveg olvasásával, napnál is világosabban látja, hogy a logisztikai ügyintéző szerepe a vállalaton belül kulcsfontosságú, kulcsszerepe van minden logisztikai művelet sikeres és hatékony végbemenetelében. Nem kérdés, hogy e poszt eredményes betöltéséhez, a napi logisztikai kihívásokban való helytálláshoz elengedhetetlenül szükséges számára az OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyam nyújtotta elméleti és gyakorlati tudásanyag.

Milyen feladatai vannak még a cégen belül a logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett munkatársnak?

A felügyelet, koordinálás és a hozzájuk tartozó adminisztráció elvégzésén túlmenően a logisztikai ügyintéző az a személy is, akihez a logisztikai ügymenettel kapcsolatos panaszokkal lehet fordulni, neki lehet kifejteni a munkafolyamattal illetve annak eredményével kapcsolatos megjegyzéseket és észrevételeket is – minden ilyet neki kell továbbítania ahhoz a személyhez, aki pozíciójából fakadóan a legilletékesebb az illető ügy kapcsán adott cégen belül.
Hazánk vállalatai mindennapos működésében egyáltalán nem ritka az, hogy egyazon személy több különböző munkakört is betölt. Láthatjuk, hogy a logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett kollégával sem áll másként a helyzet:

A logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett munkatárs jellemző feladatkörei a kis- és középvállalkozások esetében

A kis- és középméretű logisztikai cégeknél nagyon gyakori, hogy a logisztikai ügyintéző látja el a vevőszolgálat szerepét is. Ez gyakran elég embert-próbáló szerepkör, hiszen ha valami a logisztikai folyamatok működésében félresiklik, neki kell állnia a sarat az elégedetlen, problémáikat nem mindig szenvtelenül előadó ügyfelekkel szemben – és máris úgy érezheti magát, mintha egy hatalmas viharban ő lenne a „vállalat villámhárítója”. Az is gyakran előfordul, hogy a logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett munkatársnak kell kézben tartania a beszállítói kontaktok helyénvaló alakulását is – ez a feladat is elég sok stresszel járhat, hogyha az ember nem képes lelki egyensúlyát megőrizni az átmeneti feszültebb pillanatok alatt is. Persze az éremnek mindig két oldala van, a nehézségek egyben lehetőségek is lehetnek: a munkáltatók rendszerint előbb válnának meg akár saját személyügyi asszisztensüktől is, semmint egy olyan logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett kollégától, aki ezeket a konfliktushelyzeteket ügyesen és eredményesen, minden potenciális botrányt elsimítóan kezelni képes.

Online jelentkezéshez ide kattints!

A logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett kolléga helyzete a nagyobb vállalkozások esetében

A nagyvállalatoknak tekinthető logisztikai cégek esetében azért jóval egyértelműbb és speciálisabb az egyes pozíciókhoz tartozó elvégzendő feladatok listája, mivel minden feladatkörre külön munkaerőt foglalkoztatnak. Sőt, e logisztikai nagyvállalatoknál egyáltalán nem ritka az sem, hogy a logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett kollégához más végzettségű szakembereket osztanak be, hogy azok legjobb tudásuk szerint segítség a logisztikai ügyintéző eredményes és zökkenőktől mentes munkavégzését. Ilyen lehet például az úgynevezett deponens, aki a raktározást illetve a raktározáshoz legszorosabban kapcsolódó feladatokat koordinálja, de a logisztikai ügyintéző tanfolyamon tudásanyagának minél hatékonyabb alkalmazását elősegítendő szolgálja az elsősorban forgalmi és szállítási ügyekkel foglalkozó közlekedésmérnök, más néven az úgynevezett diszponens is a logisztikai ügyintéző munkáját.
A kisebb és nagyobb logisztikai cégek közötti különbségek természetesen logisztikai folyamatok eredményes elvégzéséhez nélkülözhetetlen informatikai és technikai háttérben is megmutatkoznak – persze a legmodernebb technológiák és a speciálisan szállítmányozáshoz kifejlesztett zseniális szoftverek alapvetően minden logisztikai vállalkozásnál jelen vannak valamilyen formában (az adott szállítmányozási cég mérettől függetlenül). Egy laikus e különbségeket csupán a különböző cégek nyújtotta logisztikai teljesítmények eltérő mértékéről, illetve a birtokukban lévő rendkívül termetes logisztikai gépek mennyiségbeli fölényéről volna képes megmondani – mindazonáltal egy szakmabeli (mondjuk egy logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett szakember) láthatja, hogy a legmodernebb technológiájú szállítmányozási munkagépek között is vannak jó, és még jobb, drága, és még drágább modellek

A logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett személy előtt álló kihívások munkája során

Tegyük fel, hogy egy üzem mindennapi működése során egyszer csak váratlanul kiderül, hogy nem lesz elegendő egy adott nyersanyagból a kellő mennyiségű termék legyártásához. Ha ez egy olyan mai, modern gyáregységgel (például egy személyautó-gyárral, vagy egy olajfinomító létesítménnyel) történik meg, amely annak rendje és módja szerint úgy működik, hogy az összetett eljárásokat igénylő technológia különböző elemei meghatározott időrendben épülnek egymásra a késztermék létrehozása céljából, akkor ez a gyáregység komoly pácban van... Ugyanis komoly disszonanciák léphetnek fel az üzemelés során, jobb esetben csak néhány termék lesz hibás, rosszabb esetben azonban sokmillió forintot érő készülékek hibásodhatnak meg, sőt, akár az egész termelés is leállhat, rengeteg veszteséget okozva az adott vállalatnak…

Online jelentkezéshez ide kattints!

A logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett munkaerőnek előzetesen, ilyesfajta vészhelyzetek kezelésére létrehozott, minden releváns aspektusra kitérő, aprólékosan kimunkált tervvel kell rendelkeznie ez esetre. Ám nem elég elméleti szinten tisztában lennie az ilyenkor szükséges teendőkkel, a logisztikai ügyintéző tanfolyamon tanultak alapján a gyakorlatban is koordinálnia kell a helyzet megoldását, és ügyelni rá hogy minden a vészhelyzet esetére kidolgozott forgatókönyve szerint menjen végbe. Senkinek sem könnyű egy ilyen feszült és stresszel teli helyzetben megőriznie a hidegvérét, a jó logisztikai ügyintéző viszont ekkor sem esik pánikba, és tudatosan, teljes eltökéltséggel végrehajtja a szükséges teendőket, helyesen alkalmazza mindazt az ismeretanyagot, amit a logisztikai ügyintéző tanfolyamon elsajátított. A legjobb az, hogyha a logisztikai ügyintéző már a problémás helyzet váratlan bekövetkezése előtt észleli, hogy működésbeli rendellenességek vannak kilátásban, és még azelőtt végrehajtja a teendőket, hogy a súlyos probléma valójában bekövetkezne. Ezt egyáltalán nem képtelenség elvárni tőle, nincs ebben semmi csoda, ugyanis az esetek túlnyomó többségében minden ilyesfajta üzemzavar előtt már észlelhetőek bizonyos előjelek, amelyeket a talpraesett, megbecsülendő szakember – révén jó ismerője az üzem működésének, alaposan ismeri az alkalmazott gyártási technológiát – időben észrevesz és likvidál.
Előfordulhat olyan is, hogy a szállítmányozás menetét speciális előírások figyelembevételével kell megszerveznie a logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett kollégának, tehát nem pusztán a szállításhoz és a tároláshoz kapcsolódó feladatokkal kell tisztában lennie, és persze mindezeket szakszerűen levezényelnie, hanem még az éppen szállítandó árucikkel vagy anyaggal kapcsolatos jogi háttért is elégséges mértékben ismernie kell. (Adódhat ilyen helyzet például veszélyes anyagok, vagy egyes élelmiszeripari termékek szállítása illetve tárolása esetében is.) A logisztikai ügyintéző tanfolyamon rengetegszer elhangzik, mennyire fontos is ilyen esetekben az, hogy a szakember ezeket a jogszabályokat ismerje, és nekik megfelelően járjon el – ugyanis e szabályok megszegése akár rendkívül komoly pénzbüntetéssel, vagy egyéb kellemetlen szankciókkal sújthatja az illető vállalatot, vagy dolgozóit. Bár ilyen és ehhez hasonló esetekben a legjellemzőbb az, hogy a logisztikai vezetőt terheli a felelősség, előfordulhat olyan eset is, amikor a logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett kollégát is felelősségre vonják.

A logisztikai ügyintéző tanfolyam sikeres elvégzésén túl mi szükséges még ahhoz, hogy valakiből jó logisztikai ügyintéző váljék?

Az, hogy valaki sikeresen elvégezte az OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyamot, önmagában még korántsem jelent garanciát arra nézve, hogy az illetőből igazán jó logisztikai ügyintéző lesz majd. Ehhez ugyanis kell még néhány dolog, amelyek ugyan részben adottságok, részben viszont kifejleszthetőek, a megfelelő elhatározáson és a helyes, kitartó erőfeszítésen múlnak. Az igazán hatékony logisztikai ügyintéző részben egy kitűnő érzékű idomárhoz, részben pedig egy profi karmesterhez hasonlatos. Ez alatt az értendő, hogy megvannak a feladatkör sikeres betöltéséhez szükséges intellektuális képességei, mindemellett viszont szigorúan konzisztens, azaz rendkívül következetes. Akármilyen vállalat is szolgáljon munkahelyéül, egyrészt tisztában kell lennie a cég profiljához tartozó tevékenységek nemcsak heti, hanem legalább napi szintre, de leginkább órára, sőt, bizonyos esetekben akár a percre pontosan meghatározott gyártási szükségleteket, másrészt pedig harmonizálnia kell egymással a szállítmányozási folyamatot alkotó feladatok egymáshoz való viszonyait, vagyis egymásrakövetkezéseit. Fontos, hogy a csalhatatlanul racionális gondolkodásmód mellett (amelyet természetesen igyekszünk alapvető munkavégzési tudatállapottá tenni a logisztikai ügyintéző tanfolyam során) rendelkezzen azzal az előnyös tulajdonsággal is, hogy nyitott az új ismeretekre, szívesen fejleszti magát tovább szakmailag, és nem okoz neki kényelmetlenséget az sem, hogyha más, a saját munkavégzéséhez csak lazábban kapcsolódó feladatkörök alapvető ismereteit kell elsajátítania.

Online jelentkezéshez ide kattints!

Minden munkavégzés folyamatinak hátterében élő, hús-vér emberek vannak, akikkel meg kell találni a közös hangot, célravezető kommunikációt kell folytatni velük annak érdekében, hogy minden munkafolyamat problémamentesen haladjon előre a maga útján a végső cél, azaz a sikeresen teljesített megbízás felé. Nyilvánvalóan nem vagyunk képesek egy OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyam keretében olyan mértékben hatni tanulóink személyiségére, hogy az eredmény minden logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett személy esetében egy hatékonyabb, feladat- és nem problémaorientált kommunikáció legyen; mindazonáltal oktatóink megtesznek minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy minél többet javuljon minden olyan tanítványuk kommunikációs technikája, akik végül a logisztikai ügyintéző tanfolyamot sikeresen elvégzik. Talán mondanunk sem kell, hogy iskolánk tanárainak szeme előtt az a cél lebeg, hogy a jövőben büszkék lehessenek az általuk kiképzett logisztikai ügyintézőkre, sikerük egyik fontos kelléke pedig a fejlett konfliktuskezelő képesség.
Szintén rendkívül lényeges minden logisztikai ügyintéző tanfolyamot végzett leendő munkavállaló számára a fokozott munkabírásra, illetve a stressz sikeres (munkavégzési hatékonyságot nem csökkentő) eltűrésére vonatkozó képesség is. Mindenkinek azt ajánljuk tehát, aki a logisztikai ügyintéző tanfolyamra való jelentkezést fontolgatja, hogy a fent leírtak fényében jól gondolja át, alkalmas-e arra, hogy logisztikai ügyintézővé váljon, illetve rendelkezik-e az OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyam sikeres elvégzéséhez szükséges motivációval is. Hogyha az olvasónak, miután őszintén magába nézett, az előbbi kérdésre a felsorolt képességek tekintetében nemet kell, hogy válaszoljon, ellenben kivételes eltökéltséget érez magában, és rendkívüli mértékben motivált is a logisztikai ügyintéző tanfolyam elvégzésére – ez esetben sincs semmi veszve, csupán a tárgyalt képességeit tudatosan és kitartóan fejlesztenie kell hétről-hétre, napról-napra. Megemlítendő még, hogy bár a manapság elterjedt szállítmányozási szoftverek óriási szolgálatot tesznek a szakmában dolgozók számára, egy logisztikai ügyintéző pozíció betöltéséhez, illetve a logisztikai ügyintéző tanfolyam sikeres elvégzéséhez egy kevés matematikai jártassággal, és néhány alapvető közgazdasági ismerettel is rendelkezni szükséges.

Milyen lesz munkába állni a logisztikai ügyintéző tanfolyam elvégzése után?

Joggal társíthatjuk a feladatokhoz, amik majd a logisztikai ügyintéző tanfolyam elvégzése után a gyakorlati munkát kezdő újonc előtt állnak, a „valódi mélyvíz” jelzőt. Persze erre korántsem volna helyes úgy tekintenünk, mint valamilyen hátrányra, vagy rossz dologra. Azok a személyek, akik a logisztikai ügyintéző tanfolyam tudásanyagát kell mértékben elsajátították, és képesek azokat gyakorlati szinten is alkalmazni, sőt, rendelkeznek mindazokkal az adottságokkal és képességekkel, amelyek egy embert ebben a munkakörben eredményessé tesznek, azok képesek lesznek majd komolyabb probléma nélkül túljutni a kezdeti nehézségeken, és minden bizonnyal páratlan minőségű munkavégzéssel örvendeztetik majd meg alkalmazóikat. Az a logisztikai ügyintéző tanfolyamon helytállt személy, akit aztán egyből bedobnak az üzleti mélyvízbe, és ott képes túlélni, olyan tapasztalatokat szerez, úgy „megedződik”, hogy aztán legnagyobb valószínűséggel a versenyszféra többi, más jellegű területein is felülteljesíti majd az átlagos munkaerőt.
Senki se rémüljön meg tehát attól, ha a logisztikai ügyintéző tanfolyamot frissen elvégezve azt tapasztalja, hogy kezdetben csak kisebb vállalatok ajánlanak fel nekik pozíciót a csapatban. Mert amennyiben megvan benne a kellő mértékű elhivatottság, a kitartás, és a folyamatos fejlődni akarás, biztos lehet benne, hogy inkább előbb, de az is lehet, hogy csak utóbb, a lényeg, hogy elkezd majd felfelé lépkedni a ranglétrán, és a vállalati hierarchián belül egyre jobb pozíciókra tesz majd szert. Ehhez amúgy az is hasznára szokott lenni, hogy a logisztikai ügyintéző tanfolyam után, ha az ember már elhelyezkedett egy cégnél, munkája során rendszerint rengeteg emberrel – köztük más vállalatok vezetőivel, illetve azok vezető beosztású munkatársaival is – havi, heti, vagy akár napi szintű kapcsolatban állnak. Így hogyha munkahely-váltásra adná a fejét, ezeknek a vállalkozásoknak az irányába már meg is van a szükséges referenciája, illetve ajánlólevele.

Úgy döntött, hogy el kívánja végezni az OKJ-s logisztikai ügyintéző képzést?

Amennyiben elhatározta, hogy be kíván lépni e dinamikusan fejlődő, élettel teli üzleti világba, első lépésként nincs semmi más dolga, minthogy középiskolai érettségi bizonyítványával jelentkezik a Meta Szakközépiskola által meghirdetett OKJ-s logisztikai ügyintéző tanfolyamra. A logisztikai ügyintéző tanfolyam sikeres elvégzésével Ön magáévá teszi mindazt az elméleti és gyakorlati ismeretet, amely ahhoz szükséges, hogy munkába állhasson egy vállalatnál a logisztika szakmájában.

Online jelentkezéshez ide kattints!